Az első golyóstoll is magyar találmány

bíró lászló golyóstolla

A golyóstoll lelke

A kézírásos feljegyzések és üzenetek írásának egyik nagy úttörője volt a magyar újságíró, aki feltalálta a golyóstollat, ennek köszönhetően sokkal könnyebbé, gyorsabbá vált a szövegírás. Bíró László Józsefet fő találmányához, a golyóstollhoz újságírói pályája nyújtotta az inspirációt.

1933-34-ben szerkesztője volt a Hongrie – Magyarország – Hungary című, elsősorban művészeti jellegű folyóiratnak, majd ennek megszűnése után az Előre című lap munkatársa lett. Szerkesztői tevékenysége során annyit bosszankodott a töltőtollak problémás használhatóságán, hogy új írószer kiötlésén kezdett elmélkedni. A nyomdákban megfigyelve a rotációs hengerek egyenletes, folyamatos munkáját ötlött fel benne, hogy ezen az elven, egy tintával telt cső végéből hengerrel, ill. golyóval lehetne a folyadékot papírra vetni.

Az ötlettől az egyszerűen használható és olcsó írószer elterjedéséig azonban több mint öt év telt el fejlesztéssel. Kísérleteit már nem Magyarországon végezte. 1939-ben kénytelen volt Párizsba, majd onnan Argentínába menekülni, ahol az anyagi források mellett a marketing lehetőségek is jobbak voltak.

Természetesen a golyóstollnak is van előzménye, és ez is népes szakembergárda és számos szponzor bevonásával készült el. Azt az ötletet, hogy a tintát a papírra vékony cső végére helyezett golyó vigye át, már 1888-ban szabadalmaztatta John Loud Amerikában. Ez a toll azonban nem volt használható, és nem gyártották. Wilhelm Braun 1912-ben „golyóval író töltőtoll”-ra kapott szabadalmat Németországban, de ez az ötlet sem valósult meg. G. L. Lorenz „Mungo” néven szabadalmaztatott Drezdában egy golyóstoll változatot, amit gyártottak is, mintadarabjait a lipcsei vásáron árusították. Sajnos csak néhány napig voltak használhatóak. Wenczel Climes cseh szabadalma 1935-től szintén használhatatlan volt. Vele Bíró László kapcsolatba lépett, és megvette tőle az opciót.

A használható golyóstoll előállításához tökéletes golyókra volt szükség, amelyeket Svájcból és Jugoszláviából próbált beszerezni. Később az argentínai gyártáshoz B. L. egy svéd céggel készíttette a szükséges golyókat az írószerébe. A megfelelő sűrűségű tinta kikísérletezésében testvére, Bíró György volt segítségére. > tovább olvasom