Az első golyóstoll is magyar találmány

bíró lászló golyóstolla

A golyóstoll lelke

A kézírásos feljegyzések és üzenetek írásának egyik nagy úttörője volt a magyar újságíró, aki feltalálta a golyóstollat, ennek köszönhetően sokkal könnyebbé, gyorsabbá vált a szövegírás. Bíró László Józsefet fő találmányához, a golyóstollhoz újságírói pályája nyújtotta az inspirációt.

1933-34-ben szerkesztője volt a Hongrie – Magyarország – Hungary című, elsősorban művészeti jellegű folyóiratnak, majd ennek megszűnése után az Előre című lap munkatársa lett. Szerkesztői tevékenysége során annyit bosszankodott a töltőtollak problémás használhatóságán, hogy új írószer kiötlésén kezdett elmélkedni. A nyomdákban megfigyelve a rotációs hengerek egyenletes, folyamatos munkáját ötlött fel benne, hogy ezen az elven, egy tintával telt cső végéből hengerrel, ill. golyóval lehetne a folyadékot papírra vetni.

Az ötlettől az egyszerűen használható és olcsó írószer elterjedéséig azonban több mint öt év telt el fejlesztéssel. Kísérleteit már nem Magyarországon végezte. 1939-ben kénytelen volt Párizsba, majd onnan Argentínába menekülni, ahol az anyagi források mellett a marketing lehetőségek is jobbak voltak.

Természetesen a golyóstollnak is van előzménye, és ez is népes szakembergárda és számos szponzor bevonásával készült el. Azt az ötletet, hogy a tintát a papírra vékony cső végére helyezett golyó vigye át, már 1888-ban szabadalmaztatta John Loud Amerikában. Ez a toll azonban nem volt használható, és nem gyártották. Wilhelm Braun 1912-ben „golyóval író töltőtoll”-ra kapott szabadalmat Németországban, de ez az ötlet sem valósult meg. G. L. Lorenz „Mungo” néven szabadalmaztatott Drezdában egy golyóstoll változatot, amit gyártottak is, mintadarabjait a lipcsei vásáron árusították. Sajnos csak néhány napig voltak használhatóak. Wenczel Climes cseh szabadalma 1935-től szintén használhatatlan volt. Vele Bíró László kapcsolatba lépett, és megvette tőle az opciót.

A használható golyóstoll előállításához tökéletes golyókra volt szükség, amelyeket Svájcból és Jugoszláviából próbált beszerezni. Később az argentínai gyártáshoz B. L. egy svéd céggel készíttette a szükséges golyókat az írószerébe. A megfelelő sűrűségű tinta kikísérletezésében testvére, Bíró György volt segítségére.

1943-ban Argentínában nyert szabadalmat a golyóstollra, melyet ott „Eterpen”-nek hívnak. 1945-től került forgalomba, és annyira összeforrt feltalálójával, hogy angolul Biro-pen a neve. Ezt a fantasztikus találmányt ma már világszínvonalú cégek nagy profittal gyártják.


Az első golyóstoll is, nem meglepő módon, magyar találmány. A golyóstoll egy elmés magyar feltaláló találmánya, mely lényegesen megkönnyítette nemcsak az újságírók, a marketingesek munkáját és a hétköznapi emberek üzenetküldését, de sok egyéb munkát is. Felfigyelhetünk még ezekre a kulcsszavakra: magyar tudósok, bíró lászló, golyóstoll, módszer, technológia, nyomtatás, szöveg írás magyar billentyűzeten, újságírás, kézírás megkönnyítése, találmány, sajtó, tudomány, laptop szerviz. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing. Szövegírás: magyar qwertz laptop billentyűzet kiosztás, ékezetes betűk írása Asus és Dell notebookon

Címke , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?