Melyek az alapvető nyelvi emberi jogok?

A Nyelvi Jogok Világkonferenciája 1996. június 6-án Barcelonában fogadta el a Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozata – Universal Declaration of Linguistic Rights – c. dokumentumot. Első magyar nyelvű közlésére, a teljes magyar fordítás megjelentetésére A Hét című, Bukarestben megjelenő, országos romániai magyar hetilap vállalkozott. A szöveget az Első magyar –  magyar elsők blog a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia honlapjáról vette át.

A nyilatkozat alatt kiegészítésként a téma jeles szakértőjének Tove Skuntnabb-Kangas asszonynak Nyelv, oktatás és kisebbségek című könyvéből vettük át a MIK A NYELVI EMBERI JOGOK? c. összefoglaló első magyar közlését.

A Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

• Bevezető
• Bevezető fogalmak
• Általános elvek
• Közigazgatás és hivatalos testületek
• Oktatás
• Tulajdonnevek
• Tömegkommunikációs eszközök és új technológiák
• Kultúra
• A társadalmi-gazdasági szféra
• További rendelkezések
• Végső rendelkezések

A Nyelvi Jogok Világkonferenciája Barcelonában 1996. június 6-án elfogadta a Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Teljes magyar fordítását első ízben A Hét közölte (Bukarest).

Bevezető

Az 1996. június 6-9. között a barcelonai találkozáson részt vevő, a Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát aláíró intézmények és nem kormányzati szervezetek, tekintettel az 1948-as Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, mely a Preambulumban kifejezi hitét „az emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők egyenjogúsága mellett”és mely a 2. cikkében megállapítja, hogy „mindenki alanya a Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogoknak és szabadságoknak”„bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül”;

tekintettel az 1996. december 16-i Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára és az egyazon keltezésű Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, melyek preambulumukban kijelentik, hogy az emberek nem lehetnek szabadok, ha nem teremtik meg annak a feltételét, hogy élvezhessék mind polgári és politikai, mind gazdasági, szociális és kulturális jogaikat; tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének 1992. december 18-i 47/135. határozatára, mely elfogadta a Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebbségekhez Tartozó Személyek Jogairól szóló Nyilatkozatát;

tekintettel az Európa Tanács nyilatkozataira és egyezményeire, mint az 1950. november 4-i Európai Egyezmény az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Védelméről; az 1992. június 29-i az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által elfogadott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája; az 1993. október 9-i csúcsértekezleten elfogadott a Nemzeti Kisebbségekre vonatkozó Nyilatkozata, valamint az 1994. novemberi Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezményre;

tekintettel a Nemzetközi PEN Klub által Santiago de Compostelában elfogadott Nyilatkozatra, illetve a Nemzetközi PEN Klub Fordítások és Nyelvi Jogok Bizottsága 1993. december 15-i Nyilatkozatára, melyek a Nyelvi Jogok Világértekezletének megtartását javasolják;

figyelembe véve, hogy az 1987. október 9-i brazíliai Recifeban elfogadott Nyilatkozatában az Interkulturális Kommunikáció fejlesztés Nemzetközi Szövetségének 12. Szemináriuma javasolta, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete tegye meg a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy elfogadja és gyakorlatba ültesse a Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát;

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1989. június 26-i 169-es, a Független Országokban Élő Bennszülött és Törzsi Lakosságra vonatkozó Egyezményére;

tekintettel az 1990. májusi, a barcelonai Kollektív Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, mely kinyilatkozta, hogy minden közösségnek joga van kifejezni és fejleszteni kultúráját, nyelvét és szervezkedési szabályzatát, és ilyen célból, különböző keretek között elfogadni saját politikai, oktatási, kommunikációs és kormányzati struktúráit;

tekintettel a magyarországi, Pécsett 1991. augusztus 16-án elfogadott, a Modern Nyelvek Nemzetközi Szövetsége Általános Közgyűlése Nyilatkozatára, mely javasolta, hogy a nyelvi jogokat az egyén alapvető jogai közé sorolják;

tekintettel az 1994. április 20-i, Egyesült Nemzetek Gazdasági és Szociális Tanácsa Emberjogi Bizottságának, a Bennszülött Népek Jogainak Nyilatkozattervezetére vonatkozó jelentésére, mely az egyéni jogokat a kollektív jogok fényében értékeli;

tekintettel az Inter-Amerikai Emberi Jogok Bizottságának a Bennszülött Népek Jogaira vonatkozó, az 1995. szeptember 18-i ülésszakán elfogadott Nyilatkozattervezetére;

figyelembe véve, hogy a világ veszélyben forgó nyelveinek többsége a nem-szuverén közösségekhez tartozik és hogy az önkormányzatok hiánya, valamint az államok azon politikája, mely rákényszeríti saját politikáját és közigazgatási struktúráit, illetve nyelvét, olyan fontos tényezők, melyek megakadályozzák ezen nyelvek fejlődését és felgyorsítják a nyelvhelyettesítési folyamatot;

figyelembe véve, hogy invázió, gyarmatosítás vagy más politikai, gazdasági és szociális alárendeltségi eset gyakran maga után vonja egy idegen nyelv közvetlen kényszerét vagy, a legjobb esetben, a nyelvek értékét elferdítik és hierarchikus nyelvi megnyilvánulások kialakulását idézik elő, melyek aláaknázzák a beszélők nyelvi lojalitását; és figyelembe véve, hogy a szuverenitást elért egyes népek nyelvei nyelvhelyettesítési folyamatba keverednek azon politika következményeként, mely előző gyarmati vagy birodalmi hatalmak nyelvét részesíti előnyben;

figyelembe véve, hogy az egyetemesség olyan nyelvi és kulturális különféleség elvén kell alapuljon, mely szemben áll a homogenizáció folyamatával és a kizáráshoz vezető elszigeteléssel;

figyelembe véve, hogy nyelvi közösségek békés együttélésének biztosítására egy sor átfogó alapelvet kell találni annak érdekében, hogy szavatolják minden nyelv támogatását és tiszteletben tartását, valamint ezek használatát magánbeszélgetésben és nyilvánosan;

figyelembe véve, hogy nyelvtől független (történelmi, politikai, területi, demográfiai, gazdasági, szociokulturális és a kollektív magatartásra vonatkozó) tényezők olyan problémákat idéznek elő, mely számos nyelv kihalásának, marginalizációjának és elfajulásának kialakulásához vezetnek, és következésképpen a nyelvi jogokat átfogó perspektívában kell vizsgálni, hogy minden esetre a megfelelő megoldást alkalmazzák;

abban a hitben, hogy a Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozata szükséges a nyelvi kiegyensúlyozatlanságok ellensúlyozásához, annak érdekében, hogy biztosítsák minden nyelv tiszteletben tartását és teljes fejlődését, valamint egy jogos és igazságos béke megvalósításának alapelveit világszerte, mint a harmonikus társadalmi kapcsolatok fenntartásának kulcstényezőjét, ezennel kimondják, hogy minden nyelv helyzete az előbb említett szempontok következtében sokrétű politikai és jogi, ideológiai és történelmi, demográfiai és területi, gazdasági és szociális, kulturális, nyelvi és szociolingvisztikai, nyelvközi és szubjektív természetű tényezők konvergenciájának és kölcsönhatásának eredménye.

Pontosabban, a jelen pillanatban ezeket a tényezőket a következők határozzák meg:

• az államok többségének ősrégi egyesítési hajlama, hogy csökkentse a másságot és előmozdítsa a kulturális többséggel és a nyelvi pluralizmussal ellentétes magatartásokat,
• a világméretű gazdaság és következésképpen egy világméretű információ-, kommunikáció és kultúrpiac felé való irányulás, mely szétszakítja azokat a kölcsönös vonatkozási szférákat és kölcsönhatási formákat, melyek szavatolják a nyelvi közösségek belső kohézióját,
• az országhatárokat túllépő transznacionális gazdasági csoportok gazdaságnövekedési modellje, mely a szabálytalanságokat fejlődéssel, a verseny individualizmusát szabadsággal azonosítja, illetve komoly és növekedő gazdasági, szociális, kulturális és nyelvi egyenlőtlenségeket idéz elő.

A nyelvi közösségek jelenleg olyan veszélyeknek vannak kitéve, melyek az önkormányzatok hiányából, a korlátozott számú vagy pedig részlegesen vagy teljesen szétszóródott lakosságból, törékeny gazdaságból, törvénybe nem foglalt nyelvből, vagy a dominánssal ellentétes kulturális modellből fakadnak és amelyek lehetetlenné teszik számos nyelv számára, hogy fennmaradjon és fejlődjön, kivéve, ha a következő célokat tekintetbe veszik:

• politikai távlatban azt a célt, mely a nyelvi különbözőséget olyan módon szervezi meg, hogy lehetővé teszi a nyelvi közösségek tényleges részvételét ebben a fejlődési modellben,
• kulturális távlatban azt a célt, mely a fejlődési folyamat során a világméretű kommunikáció számára összeegyeztethető helyet biztosít minden ember, nyelvi közösség és egyén méltányos részvételével,
• gazdasági távlatban azt a célt, mely elősegíti a hosszú távú fejlődést, mely mindenki részvételén, a társadalmak környezeti egyensúlyának fenntartásán alapszik, a nyelvek és kultúrák közötti méltányos kapcsolat érdekében.

Mindezen okokból, ezen Nyilatkozat kiindulópontját nem az államok, hanem a nyelvi közösségek és olyan nemzetközi intézmények megerősítésének összefüggésében kell szemlélni, melyek hosszú távon képesek méltányos fejlődést szavatolni az egész emberiség számára. Ezen okokból is ösztönözni szándékszik egy politikai keret létrehozását a nyelvi különbözőség érdekében, mely a tiszteleten, a harmonikus együttélésen és kölcsönös előnyökön alapszik.

Bevezető fogalmak

1. cikk

1. Ez a Nyilatkozat nyelvi közösségnek tekint minden olyan – egy bizonyos térségben történelmileg kialakult – emberi társadalmat, akár ezt a térséget elismerik, akár nem, mely népként határozza meg magát, és tagjai saját közös nyelvet fejlesztettek ki a kommunikáció és a kulturális kohézió természetes eszközeként. Az a kifejezés, hogy egy területre jellemző nyelv, egy történelmileg létrejött közösség nyelvére vonatkozik egy ilyen térségben.

2. Ez a Nyilatkozat azt az alapelvet tekinti kiindulópontjának, mely szerint a nyelvi jogok egyidejűleg egyéni és kollektív jogok. A nyelvi jogok teljes körű meghatározásában vonatkozási alapként a saját területi térségében kialakult történelmi nyelvi közösség esete tekintendő. A térség alatt nem csak a földrajzi terület értendő, ahol a közösség él, hanem a nyelv teljes körű fejlődése szempontjából létfontosságú társadalmi és funkcionális terület is. Csak erre alapozva lehet, a jelen cikk 3. pontja alatt említett nyelvi csoportok és a közösségi területen kívül élő egyének jogait a fokozatosság és a folyamatosság jegyében meghatározni.

3. A Nyilatkozat szándékának megfelelően a csoportok területi hovatartozásának és nyelvi közösséghez való tartozásának további ismérvei: – politikai és közigazgatási határok választják el közösségük fő részétől; – történelmileg olyan kis területen telepedtek le, melyet más nyelvi közösségek tagjai vesznek körül; vagy – olyan területen telepedtek le, melyet más, hasonló történelmi előzményekkel rendelkező nyelvi közösségek tagjaival osztanak meg.

4. Ez a Nyilatkozat saját területükön élő nyelvi közösségeknek tekinti a történelmi migrációs területükön élő nomád népeket és a történelmileg letelepedett, földrajzilag szétszórt helyeken élő népeket.

5. Ez a Nyilatkozat nyelvi csoportnak tekint bármely emberi csoportot, mely ugyanazt a nyelvet használja, mely egy más nyelvi közösség térségében telepedett le, de amelyik nem rendelkezik a másik közösséggel egyenértékű történelmi előzményekkel. Ilyen csoportok például az emigránsok, menekültek, deportált személyek és a diaszpóra tagjai.

2. cikk

1. Ez a nyilatkozat úgy tekinti, hogy bármely esetben, mikor különböző nyelvi közösségek és csoportok ugyanazt a területet osztják meg, ezen Nyilatkozatban megfogalmazott jogokat a kölcsönös tiszteletre alapozva kell gyakorolni, és olyan módon, hogy a demokráciát a lehető legnagyobb mértékben lehessen szavatolni.

2. Annak érdekében, hogy megfelelő kapcsolatot teremtsenek a nyelvi közösségek és csoportok, valamint a hozzájuk tartozó személyek jogai között, a kielégítő szociolingvisztikai egyensúly felmérése céljából a saját területük történelmi előzményei és demokratikusan kifejezett akaratuk mellett még figyelembe kell venni különböző tényezőket. Azon tényezők közé, melyek kiegészítő bánásmódot igényelhetnek az egyensúly visszaállításának érdekében, a következők tartoznak: a migrációk korlátozó jellege különböző közösségek és csoportok együttélésében, valamint a politikai, társadalomgazdasági és kulturális sebezhetőség mértéke.

3. cikk

1. Ez a Nyilatkozat a következőket tekinti elidegeníthetetlen, bármilyen szituációban gyakorolható egyéni jogoknak: egy nyelvi közösség tagjakénti elismeréséhez való jog; a saját anyanyelv használatához való jog a magánszférában és nyilvánosan; névhasználathoz való jog; az egyén joga ahhoz, hogy származási csoportjának tagjaival kapcsolatot tartson és hozzá csatlakozzon; saját kultúrájának a megőrzéséhez és fejlesztéséhez való jog: és minden olyan nyelvhez kapcsolódó jog, melyet az 1966. december 16-i Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és az egyazon keltezésű Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmány elismert.

2. Ez a Nyilatkozat úgy tekinti, hogy a nyelvi csoportok kollektív jogai magukban foglalhatják az előbb említett bekezdésben a nyelvi csoportok tagjainak tulajdonított jogok mellett és a 2.2. cikk feltételeinek megfelelően a következőket: saját nyelvének és kultúrájának az oktatásához való jogot; kulturális szolgáltatások igénybevételéhez való jogot; a tömegtájékoztatási eszközökben méltányos nyelvhasználathoz való jogot; jogot ahhoz, hogy az anyanyelvén részesüljön figyelemben a kormányszervek részéről és a társadalmi-gazdasági kapcsolatok terén.

3. A fent említett emberi és nyelvi csoportok jogai semmilyen módon nem szabad gátolják ezen személyeknek vagy csoportoknak a befogadó nyelvi közösséggel való kapcsolatát, vagy abba a közösségbe való integrációját. Ugyanakkor nem szabad korlátozniuk a befogadó nyelvi közösség vagy tagjainak jogait a közösség saját nyelvének teljes nyilvános használatában térségükben.

4. cikk

1. Ez a Nyilatkozat úgy tekinti, hogy azoknak a személyeknek, akik egy másik nyelvi közösség területére költöznek vagy ott telepednek le, joguk és kötelességük, hogy beilleszkedési magatartást tanúsítsanak ezzel a közösséggel szemben. Ez a kifejezés ezen személyek további szocializációját jelenti olyan módon, hogy megőrizhetik eredeti kulturális jellemzőiket – míg azzal a társadalommal elegendő kapcsolatot, értéket és viselkedési formát osztanak meg – lehetővé téve számukra, hogy a befogadó közösségnél nem nagyobb nehézségek árán töltsék be társadalmi szerepüket.

2. Ez a Nyilatkozat ugyanakkor úgy tekinti, hogy az asszimiláció olyan kifejezés, mely a befogadó társadalomba való kulturális beolvadást jelenti olyan értelemben, hogy az eredeti kulturális jellemzők a befogadó társadalom összefüggéseire, értékeire és viselkedési formáira cserélődnek fel. Ez semmiképpen sem erőszakolható vagy kényszeríthető ki, és csak egy teljesen szabad döntés eredménye lehet.

5. cikk

Ez a Nyilatkozat azon az elven alapszik, hogy minden nyelvi közösség jogai egyenlőek és függetlenek jogi státusuktól, tehát attól, hogy hivatalos, regionális vagy kisebbségi nyelvek. Olyan kifejezések, mint regionális vagy kisebbségi nyelvek, nem használatosak ebben a Nyilatkozatban, mert – bár bizonyos esetekben a regionális vagy kisebbségi nyelvek elismerése megkönnyítheti bizonyos jogok gyakorlását – ilyen és ehhez hasonló kifejezéseket gyakran használnak a nyelvi közösségek jogainak korlátozására.

6. cikk

Ez a Nyilatkozat megállapítja, hogy egy nyelvet nem lehet úgy tekinteni, hogy az egy területre jellemző, csupán annak alapján, hogy az az állam hivatalos nyelve, vagy hogy hagyományosan azt használták önkormányzati célokra, illetve bizonyos kulturális tevékenységekre azon a területen.

I. Cím

Általános elvek

7. cikk

1. Minden nyelv egy kollektív identitás kifejezője, valamint a valóság észlelésének és leírásának eltérő módozata, ennek érdekében rendelkezésükre kell, hogy álljanak azok a feltételek, melyek fejlődésükhöz szükségesek minden téren.

2. Minden nyelv együttesen/kollektíven jött létre, és a közösségen belül egyéni felhasználás céljából rendelkezésre áll mint az összetartozás, azonosulás, kommunikáció és kreatív kifejezés eszköze.

8. cikk

1. Minden nyelvi közösségnek joga van arra, hogy úgy szervezze meg és irányítsa saját erőforrásait, hogy biztosítsa nyelvének rendeltetésszerű használatát a társadalmon belül.

2. Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy rendelkezésére álljon minden szükséges eszköz annak érdekében, hogy biztosítsa a nyelv továbbadását és folytonosságát.

9. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy törvénybe iktassa, szabványosítsa, megőrizze, fejlessze és támogassa nyelvi rendszerét minden kényszer és erőszak alkalmazása nélkül.

10. cikk

1. Minden nyelvi közösség egyenlő jogokkal rendelkezik.

2. Ez a Nyilatkozat elfogadhatatlannak tartja a nyelvi közösségek elleni diszkriminációt olyan kritériumok alapján, mint politikai szuverenitásuk, szociális, gazdasági stb. helyzetük, függetlenül nyelvük kodifikáltságának vagy modernizációjának mértékétől.

3. Minden szükséges lépést meg kell tenni annak érdekében, hogy az egyenlőségnek ezt az elvét gyakorlatba ültessék és hatályba léptessék.

11. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy a rendelkezésére álljon bármilyen erre a nyelvre vagy ebből a nyelvből való fordításhoz szükséges eszköz annak érdekében, hogy gyakorolja a Nyilatkozatban foglalt jogokat.

12. cikk

1. Mindenkinek joga van, hogy közügyekben minden tevékenységét saját nyelvén folytassa, feltéve, hogy ez a nyelv az illető terület jellegzetes nyelve.

2. Mindenkinek joga van, hogy nyelvét használhassa a magánéletben és családi körben.

13. cikk

1. Mindenkinek joga van, hogy ismerje azon terület nyelvét, amelyen él.

2. Mindenkinek joga van, hogy többnyelvű legyen, valamint hogy ismerje és használja azt a nyelvet, amelyik a legjobban hozzájárul személyes fejlődéséhez vagy szociális mobilitásához, ha nem sérti az ebben a Nyilatkozatban szavatolt, a területre jellemző nyelv közhasználatát.

14. cikk

A jelen Nyilatkozat rendelkezéseit nem lehet más, a nyelv belső vagy nemzetközi státu-sából fakadó előírás vagy gyakorlat kárára értelmezni vagy használni, amely kedvezőbb a használatára nézve a saját területén.

II. Cím

Átfogó nyelvi rendszer

Közigazgatás és hivatalos testületek

I. szakasz

15. cikk

1. Minden nyelvi közösségnek joga van nyelvét hivatalos nyelvként használni lakóterületén.

2. Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy a saját nyelven kidolgozott jogszabályok és közigazgatási aktusok, köz- és magánokmányok, valamint a hivatalos nyilvántartásokba való felvételek érvényesek és hatályosak legyenek, ugyanakkor senki sem hivatkozhat ezek nem ismeretére.

16. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy saját nyelvén kommunikáljon a központi, területi, helyi és nem területhez kötött azon állami és közigazgatási kerületi hatóságok szolgáltatásainak igénybevételekor, melyek magukban foglalják a nyelvre jellemző területet.

17. cikk

1. Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy rendelkezésére álljon és hogy megszerezzen a saját nyelvén minden, a nyelvi területre vonatkozó hivatalos okmányt, akár nyomtatásban, számítógépes, akár más formában.

2. Az űrlapokat és standard közigazgatási okmányokat, akár nyomtatásban, akár gépi olvasatban, akár más formában léteznek, az állami hatóságok elérhetővé kell, hogy tegyék és a közösség rendelkezésére kell, hogy bocsássák minden területi nyelven azon szolgáltatások során, melyek minden egyes nyelvre jellemző területre kiterjednek.

18. cikk

1. Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy a rá vonatkozó törvényeket és jogi előírásokat a területre jellemző nyelven tegye közzé.

2. Azok a közigazgatási szervek, melyek területén több mint egy területileg létező történelmi nyelvi közösség tartozik, minden általános érvényű törvényt és jogi előírást ezeken a nyelveken közzé kell, hogy tegyenek, függetlenül attól, hogy ezek beszélői értenek-e vagy sem más nyelveket.

19. cikk

1. A Parlamenteknek hivatalosként kell elfogadniuk az általuk képviselt területen történelmileg beszélt nyelv(ek)et.

2. Ez a jog érvényes a földrajzilag szétszórt területeken élő közösségek nyelveire is, az 1. cikk 4. bekezdésének megfelelően.

20. cikk

1. Mindenkinek joga van egy adott területen történelmileg beszélt nyelvet az ezen a területen található bíróságok előtt mind szóban, mind írásban használni. A bíróságoknak a területükre jellemző nyelvet kell használniuk a perek során, és ha az államban érvényben lévő jogrendszer következtében a bírósági eljárások máshol folytatódnak, az eredeti nyelv megőrzése kötelező.

2. A fentiek ellenére mindenkinek joga van, hogy azon a nyelven folyjon le ellene a büntetőügyi tárgyalás, amely nyelvet érti és beszéli, valamint ingyenes tolmácsi szolgáltatást kapjon.

21. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy a területre jellemző nyelven vegyék nyilvános jegyzékbe.

22. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van arra a területre jellemző nyelven megfogalmazni a közjegyzők által hitelesített vagy más arra jogosult köztisztviselök által igazolt okmányokat, ahol az illető közjegyző vagy más arra jogosult köztisztviselő hivatalát ellátja.

II. szakasz

Oktatás

23. cikk

1. Az oktatás elő kell, hogy segítse a nyelvi közösség nyelvi és kulturális önkifejező képességét saját tartózkodási területén.

2. Az oktatás elő kell, hogy segítse a nyelvi közösség által beszélt nyelv megőrzését és fejlesztését saját tartózkodási területén.

3. Az oktatás mindig a nyelvi és kulturális másság, valamint a különböző nyelvi közösségek közötti harmonikus kapcsolatok szolgálatában kell, hogy álljon világszerte.

4. Az előbb említett elvek szerint mindenkinek joga van bármely nyelvet megtanulni.

24. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van eldönteni, hogy nyelvének milyen mértékben kell jelen lenni mint használatos nyelv és mint tanulmányi tárgya területén belül az oktatás minden szintjén, így az iskolaelőkészítő, elemi, középfokú, technikai és szakoktatásban, valamint egyetemi és felnőttoktatásban.

25. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy rendelkezésére álljon minden emberi és anyagi feltétel, amely szükséges ahhoz, hogy területén belül biztosítsa nyelvének az általa kívánt mértékű jelenlétét az oktatás minden szintjén: a megfelelően képzett tanárok, megfelelő oktatási módszerek, tankönyvek, anyagi háttér, épületek és felszerelések, valamint a hagyományos és újító technológiák.

26. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van olyan oktatásra, mely biztosítja saját nyelvének teljes mértékű elsajátítását, beleértve a mindennapi nyelvhasználat legkülönfélébb területeihez szükséges képességeket, valamint bármely más, általa óhajtott nyelv lehető legalaposabb ismeretét.

27. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van olyan oktatásra, mely lehetővé teszi tagjai számára, hogy a saját kulturális hagyományaikkal kapcsolatos bármely nyelvről ismereteket elsajátítsanak, mint amilyenek a közösség által egykor használatos irodalmi vagy szent nyelvek.

28. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van olyan oktatásra, mely lehetővé teszi tagjai számára, hogy saját kulturális örökségüket (történelem, földrajz, irodalom és a saját kultúra más megnyilvánulásai), valamint bármely más, általuk óhajtott kultúrával kapcsolatos ismereteket mélyrehatóan és alaposan elsajátítsanak.

29. cikk

1. Mindenkinek joga van, hogy az általa lakott területre jellemző nyelven részesüljön oktatásban.

2. Ez a jog nem zárja ki annak a jogát, hogy bármilyen olyan nyelvnek a beszélt, illetve írásos ismeretét elsajátítsa, mely kommunikációs eszköz lehet számára más nyelvi közösségekkel.

30. cikk

A nyelvi közösségek nyelve és kultúrája egyetemi szintű tanulmányozás és kutatás tárgya kell, hogy legyen.

III. szakasz

Tulajdonnevek

31. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy megőrizze és használja saját tulajdonnév-rendszerét minden szférában és minden alkalommal.

32. cikk

1. Minden nyelvi közösségnek joga van a helységneveket a területre jellemző nyelven használni mind szóban, mind írásban, a magán-, a nyilvános és a hivatalos szférában is.

2. Minden nyelvi közösségnek joga van eredeti helységneveit meghonosítani, megőrizni és módosítani. Ilyen helységneveket nem lehet önkényesen eltörölni, elferdíteni vagy átalakítani, sem helyettesíteni, bármilyen változások történnek a politikai helyzetben vagy bármilyen más típusú változás következik be.

33. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy a saját nyelvében használatos névvel hivatkozzon saját magára. Bármely más nyelvre való fordításuk el kell, hogy kerülje a kétértelmű vagy pejoratív neveket.

34. cikk

Mindenkinek joga van, hogy saját nevét saját nyelvén minden területen használja, valamint, hogy neve átírása más írásrendszerbe csak szükség esetén, a lehetö legpontosabb fonetikai átírással történjen.

IV. szakasz

Tömegkommunikációs eszközök és új technológiák

35. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy eldöntse, milyen mértékben legyen nyelve jelen a területén működő helyi vagy hagyományos médiákban, nagyobb alkalmazási területtel vagy fejlettebb technológiával működő összes tömegkommunikációs eszközben a szórási vagy adási módszertől függetlenül.

36. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy rendelkezésére álljon minden emberi és anyagi forrás annak érdekében, hogy biztosítsa nyelvének kívánt mértékű jelenlétét és a kulturális önkifejezés óhajtott mértékét a területén lévő tömegkommunikációs eszközökben: így megfelelően képzett tanárok, megfelelő oktatási módszerek, tankönyvek, anyagi háttér, épületek és felszerelések, valamint hagyományos és újító technológiák egyaránt.

37. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy a tömegkommunikációs eszközökön keresztül alapos ismereteket szerezzen saját kulturális örökségéről (történelem, földrajz, irodalom és saját kultúrájuknak más megnyilvánulása), valamint megszerezze, tagjai által, a bármely más kultúrával kapcsolatos lehető legnagyobb mennyiségű információt.

38. cikk

Minden nyelvi közösség nyelve és kultúrája méltányos és megkülönböztetés nélküli bánásmódban kell, hogy részesüljön a tömegkommunikációs eszközökben világszerte.

39. cikk

A jelen Nyilatkozat 1. cikk 3. és 4. bekezdésében megjelölt közösségeknek, valamint az azonos cikk 5. bekezdésében említett csoportoknak joguk van, hogy nyelvüket méltányosan ismertessék az általuk lakott vagy a migrációs terület tömegkommunikációs eszközeiben. Ezt a jogot a többi nyelvi csoport és közösség jogaival összhangban kell gyakorolni.

40. cikk

Az információs technológia terén minden nyelvi közösségnek joga van, hogy rendelkezésére álljon a nyelvi rendszerének megfelelő felszerelés, valamint eszközök és termékek a saját nyelvén, annak érdekében, hogy előnyére fordítsa az ilyen kiadási, fordítási és információ-feldolgozási technológiák lehetőségeit.

V. szakasz

Kultúra

41. cikk

1. Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy használja, fenntartsa és továbbfejlessze nyelvét minden kulturális megnyilvánulási formában.

2. Minden nyelvi közösség képes kell, hogy legyen joga teljes gyakorlására anélkül, hogy a közösség térsége egy idegen kultúra hegemonikus megszállása alá kerülne.

42. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van a saját kulturális körén belüli teljes kibontakozáshoz.

43. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van hozzáférni a kulturális szféráján belüli művekhez.

44. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van megfelelő információ-terjesztéssel hozzáférni interkulturális programokhoz és támogatást kapni olyan tevékenységhez, mint a nyelv idegeneknek való tanítása, fordítás, szinkronizálás, poszt/utószinkronizálás és feliratozás.

45. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy a területre jellemző nyelv kiemelkedő helyet foglaljon el a kulturális eseményekben és szolgáltatásokban (könyvtárak, videotékák, filmszínházak, színházak, múzeumok, levéltárak, folklór, művelődésügy vagy szórakoztatóipar és a kulturális élet minden más megnyilvánulása).

46. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van megőrizni nyelvi és kulturális örökségét, beleértve ennek anyagi megnyilvánulásait is, mint például a saját nyelvű dokumentumok, művészeti és építészeti alkotások, történelmi emlékművek és feliratok gyűjteménye.

VI. szakasz

A társadalmi-gazdasági szféra

47. szakasz

1. Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy megalapozza nyelvének használatát saját területén belül minden társadalmi-gazdasági tevékenységben.

2. Minden nyelvi közösségnek jogában áll, hogy saját nyelvén rendelkezésére álljon minden, hivatása, tevékenysége gyakorlásához szükséges eszköz, mint például: dokumentumok és kézikönyvek, használati útmutatások, űrlapok és számítógépes felszerelések, eszközök és termékek.

3. Más nyelvek használata ebben a szférában csak olyan esetben kérhető, amennyiben ezt az illető szakmai tevékenység természete indokolja. Egy később jött nyelv semmilyen esetben sem minősítheti le vagy szoríthatja ki a területre jellemző nyelv használatát.

48. cikk

1. Minden nyelvi közösségnek joga van nyelvét teljes jogi érvényességgel használni bármilyen típusú gazdasági tranzakció során, mint például: árucikkek és szolgáltatások eladása és vásárlása, bankügyletek, biztosítások, munkaszerződések és egyebek.

2. Egyetlen ilyen magánszerződés záradéka sem zárhatja ki vagy korlátozhatja a nyelv használatát a rá jellemző területen.

3. Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy a fent említett műveletek elvégzésére rendelkezésére álljon saját nyelvén minden szükséges dokumentum. Ezek a dokumentumok lehetnek űrlapok, csekkek, szerződések, számlák, átvételi elismervények, szállítójegyek, rendelési űrlapok és egyebek.

49. cikk

Minden nyelvi közösségnek joga van nyelvét bármilyen típusú társadalmi-gazdasági szervezetben használni, úgy mint munkaügyi és szakszervezetek, valamint munkáltatói, szakmai, kereskedelmi és kézműves társulások.

50. cikk

1. Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy nyelve a leghatározottabban jelen legyen a hirdetésekben, jelzőtáblákon, külső útjelző táblákon és minden más, az országban fellelhető látható jelzéseken.

2. Minden nyelvi közösségnek joga van, hogy saját nyelvén teljes szóbeli és írásos információt kapjon a területén lévő kereskedelmi létesítmények által ajánlott termékekről és szolgáltatásokról, mint például használati útmutatók, címkék, összetevők jegyzéke, reklámok, garancialevelek és egyebek.

3. Minden nyilvános jelzőtáblát és hirdetményt, mely befolyásolja a lakosság biztonságát, legalább a területre jellemző nyelven kell feliratozni olyan feltételek mellett, melyek bármely más nyelvnél nem alsóbbrendűek.

51. cikk

1. Mindenkinek joga van a területre jellemző nyelvet használni cégekkel, kereskedelmi társaságokkal és magánintézményekkel való kapcsolatban, valamint hogy ugyanezen a nyelven szolgálják ki, illetve kapjon választ.

2. Mindenkinek joga van mint ügyfél, fogyasztó vagy felhasználó, hogy a területre jellemző nyelven kapjon szóbeli vagy írásos információt a közintézményektől.

52. cikk

Mindenkinek joga van, hogy szakmai tevékenységét a területre jellemző nyelven folytassa, feltéve, hogy a munkájával járó feladatköre nem igényli más nyelvek használatát, mint például nyelvtanárok, fordítók vagy idegenvezetők esetében.

További rendelkezések

Első

Az állami hatóságoknak saját jogkörükön belül meg kell tenniük a megfelelő lépéseket, annak érdekében, hogy az ebben a Nyilatkozatban kihirdetett jogokat életbe léptessék. Pontosabban, nemzetközi pénzalapokat kell létesíteni a nyelvi jogok gyakorlatának elősegítésére azon közösségeken belül, melyek kimutathatóan nélkülözik az ehhez szükséges forrásokat. Ily módon az állami hatóságok megfelelő támogatást kell biztosítsanak annak érdekében, hogy a különböző közösségek nyelvét törvénybe iktassák, átírják, azon a nyelven tanuljanak és azt a közigazgatásban használják.

Második

Az állami hatóságok biztosítsák, hogy a hatóságok, szervezetek és az érdekelt felek tudomást szerezzen az ebből a Nyilatkozatból fakadó jogokról és korrelatív kötelezettségekről.

Harmadik

Az állami hatóságok, a létező törvényhozás keretén belül, meg kell határozzák, hogy milyen szankciókat von maga után a jelen Nyilatkozatban lefektetett nyelvi jogok megszegése.

Végső rendelkezések

Első

A jelen Nyilatkozat javasolja az Egyesült Nemzetek Szervezetén belül működő Nyelvi Tanács felállítását. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése felel e Tanács felállításáért, meghatározza funkcióit és kinevezi tagjait, valamint felel a nemzetközi jog szerint létrehozandó testület felállításáért, mely a nyelvi közösségeket védi a jelen Nyilatkozatban elismert jogok gyakorlása során.

Második

Ez a Nyilatkozat javasolja és támogatja egy nem hivatalos tanácsadó testületnek, a Nyelvi Jogok Világbizottságának a felállítását, mely a nemkormányzati szervezetek és a nyelvi jogok területén dolgozó szervezetek képviselőiből áll.

Megjegyzés a Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozatához

A Nyelvi Jogok Világkonferenciája 1996. június 6-án Barcelonában elfogadta a Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. A katalán fővárosban lezajlott tanácskozást a Nemzetközi PEN Klub és a nyelvi jogok és törvénykezés kérdéskörét kutató intézet (CIEMEN) rendezte az UNESCO védnökségével. A Nyilatkozat megfogalmazását a Nemzetközi PEN Klub 1993 őszén Santiago de Compostelában tartott világkongresszusán határozta el. A kivételes jelentőségű dokumentum nemzetközi tudományos kutatóintézetek, egyetemi tanszékek, tekintélyes szakértők közreműködésével, nem kormányzati szervek cselekvő egyetértésével a PEN Nemzetközi Nyelvi Jogok Bizottságának koordinálásával az UNESCO égisze alatt közel hároméves munka során formálódott. Miután a Nyelvi Jogok Világkonferenciája egyeztető tárgyalások és viták után elfogadta, a Nyilatkozatot az UNESCO eljuttatta összes tagállamainak kormányához, javasolta megvitatását és elfogadását az ENSZ szakosított szerveiben majd közgyűlésén, és kezdeményezte egy kormányközi értekezlet összehívását. A katalán parlament úgy döntött, hogy a dokumentumot az Európa Parlament elé terjeszti. Ezekkel a lépésekkel megkezdődött a Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozata nemzetközi jogi érvényűvé válásának folyamata.

---

Tove Skuntnabb-Kangas

Mik a nyelvi emberi jogok?

Ahol egy nyelv marginalizálódik, elismertségét vagy talaját veszti, ott gyakran fordulnak elő méltánytalanságok. A nyelvi jogokért szervezett küzdelem igyekszik az emberi jogok területén bevált alapelveket és módszereket felhasználni a nyelvi sérelmek orvoslására, és a szerencsésebb helyzetű domináns nyelvek által élvezett támogatáshoz hasonlót nyújtani a kevésbé kegyelt nyelvek számára.

A nyelvi jogoktól való megfosztás legszélsőségesebb példája a lingvicídium, vagyis nyelvhalál,¹¹² amit helyesebb lenne nyelvgyilkosságnak nevezni, hiszen ezzel az eszközzel a domináns csoport gyakran tudatosan él a kisebbségi nyelvek megsemmisítése érdekében.

Egyéni szinten a nyelvi jogok elismerése annyit jelent, hogy mindenkinek joga van pozitívan azonosulni egy vagy több anyanyelvével, s ezt az azonosulást másokkal tiszteletben tartatni, függetlenül attól, hogy anyanyelve kisebbségi vagy többségi nyelv-e. Jogot jelent az anyanyelv(ek) megtanulására, melyben benne foglaltatik az anyanyelven zajló, legalább alapfokú oktatáshoz és a különböző (hivatalos) helyzetekben történő használathoz való jog. Jogot jelent az ország legalább egyik hivatalos nyelvének megtanulására. Ezért tehát elvárhatnánk, hogy a kisebbségi gyermekek tanárai kétnyelvűek legyenek. Az ezen jogokat érintő megszorítások nyelvi méltánytalanságnak, a nyelvi emberi jogok megsértésének tekintendők.

Közösségi szinten a nyelvi jogok a következőket jelentik: a kisebbségi csoportnak joga van a létezéshez (vagyis a különbözőséghez¹¹³); a kisebbségeknek joguk van nyelvük fejlesztéséhez, iskolák és egyéb szakképzési és oktatási intézmények fenntartásához, amelyben a tanrendet ők állítják össze, és az oktatás az anyanyelvükön folyik; az állam politikai életében való részvételüket és a csoport saját ügyeiben (legalábbis a kultúra, oktatás, vallás területén, sajtó- és társadalmi ügyekben) való önállóságukat az adók és támogatásokból befolyt pénzeszközök segítségével biztosítják.¹¹⁴ E jogok érvényre juttatásához pénzforrások, valamint megfelelő demokratikus törvényi feltételek megteremtése szükséges. Az ezen jogokat érintő megszorítások szintén nyelvi méltánytalanságnak, a nyelvi emberi jogok megsértésének tekintendők.

A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának (1966) az 1. ábrán D-vel jelölt 27. cikkelye szerint:

“Azokban az államokban, ahol etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbség él, a kisebbséghez tartozó személyektől, a csoport más tagjaihoz hasonlóan, nem tagadható meg a jog, hogy saját kultúrájukat műveljék, saját vallásukat hirdessék és gyakorolják, vagy saját nyelvüket használják.”

Ezt a cikkelyt vagy szövegváltozatát használták számos Európa Tanács és CSCE-dokumentumban és nemzetközi egyezményben, például az ENSZ Gyermekek jogairól szóló egyezményében(1959 és 1989). Az ENSZ-Közgyűlés által 1992. december 18-án elfogadott A nemzeti, etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozat 2.1. cikkelyében továbbmegy ennél (erről lásd lejjebb).

A nyelvészek, a tanárok, a jogászok és más csoportok fontos szerepet játszanak a nemzeti és nemzetközi szinten is létező nyelvi hierarchiák megalkotásában, legitimációjában és fenntartásában. A tantervek kialakításában, a kétnyelvű oktatásban, a “jobb nemzetközi megértést” célzó idegennyelv-tanulásban világosan tetten érhető a nyelvpolitikai dimenzió. A tantervekben és vizsgákon előnyben részesített nyelvek jellemzően domináns nyelvek, melyekre mint “nemzeti”, “hivatalos” vagy “nemzetközi” nyelvre utalnak. Ezek az elnevezések a szóban forgó nyelvek által szolgált, nyelven túli célokról árulkodnak.

Az alábbiakat alaptételnek tekintem:

– a nyelvi jogok az emberi jogok egyik fajtája, és mint ilyen, az egyén polgári, politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális jogainak egyenlő élvezetét védő elidegeníthetetlen és egyetemes normák egymásba illeszkedő szövevényéhez tartoznak;

– az emberi jogoktól való megfosztás konfliktushoz vezet. Ha a kisebbségek jogait tiszteletben tartják, a konfliktusveszély kisebb. A nyelvi sokféleség és a konfliktusok között nincs oksági kapcsolat, bár természetesen a nyelv fontos mozgósító tényező azokban a helyzetekben, ahol egy népcsoport fenyegetettséget él át.

A jogok kötelezettségeket tételeznek fel, általában az állam részéről. Az állam törvényeket hoz a közélet, az oktatás, a jogrendszer, az államigazgatás nyelvhasználatáról. Jelenleg államközi szintű erőfeszítések folynak a nyelvi jogok kodifikálására, globális (az ENSZ szervezetei, például a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO)) vagy regionális (például afrikai, európai vagy latin-amerikai) szinten, egyetemes érvénnyel (az egyetemes nyilatkozatok, egyezmények) vagy speciális támogatást igénylő csoportokra (például a gyerekekre, bevándorló munkásokra, őshonos csoportokra) vonatkozóan. Mindegyik rendelkezés abból az alapelvből indul ki, hogy az államközi szintű megegyezés kötelező érvénnyel bír, és az állami szintű gyakorlatot remélhetőleg jó irányba befolyásolja.

Az etnicizmus és a lingvicizmus (lásd a Fogalmi definíciók című fejezetet is) olyan folyamatok, ideológiák, melyek korlátozzák a nyelvi jogok élvezetét, és az értékek különböző nyelvű beszélők közötti igazságtalan elosztását eredményezik. Társadalmilag behatárolják a hatalom nélküli csoportok értékekhez való hozzájutását, így e csoportok láthatatlanná válnak vagy fogyatékosnak tűnnek. Ennek következtében a kisebbségek értékei (például nyelvük és kultúrájuk) erejüket vesztik, és nem válthatók át más értékekké vagy a hatalmi szerkezet pozícióivá. Ugyanakkor a domináns csoport értékei (például nyelvük és kultúrájuk) társadalmi szinten megtartják értéküket, így más értékekké vagy a hatalmi szerkezet pozícióivá alakíthatók. Csoportszinten az államot alkotó nemzetek nyilvánvalóan több strukturális hatalommal bírnak, mint az államot nem alkotó nemzetek. Ha egy nyelvet csak nyelvjárásnak vagy népnyelvnek tüntetnek fel, ez is az önértelmezéstől való megfosztás jele, hiszen ezzel azt állítják egy hatalommal nem rendelkező nemzetről, hogy nincs birtokában a nemzetté válás egyik alapjellemzőjének, a teljesen kifejlett nyelvnek. Ily módon az államot nem alkotó nemzeteket vagy népeket a társadalom fogyatékosoknak, a nemzetközi színtér pedig láthatatlan mellékszereplőknek tekinti.

A lingvicizmus az egyik legfontosabb tényező annak eldöntésében, hogy bizonyos nyelvek beszélőit megilletik-e a nyelvi jogok vagy sem. Ezen jogok hiánya (például ha a nyelv nem található meg az iskolai órarendekben) láthatatlanná teszi a kisebbségi nyelvet. A kisebbségi nyelvet ugyanakkor fogyatékosságnak tekintik, hiszen beszélőjét meggátolja abban, hogy az értékforrást (a többségi nyelvet) elsajátíthassa. Vagyis azzal érvelnek, hogy a kisebbségi gyermeknek saját érdekében minél hamarabb meg kell szabadulnia anyanyelvétől. Valójában azonban az iskolarendszer megbénításával sok kisebbségit (elsősorban gyermeket) meggátolnak a többségi források, főként a nyelv tökéletes elsajátításában: az oktatás a többségi nyelven folyik a legtöbb tudományos érvvel ellentétes módszerekkel, ahogy ezt a jelentés korábbi fejezeteiben kimutattuk. Az európai és európaizált országok óvodái és iskolái gyakorlatilag naponta követnek el nyelvi népirtást a kisebbségi gyermekekkel szemben, amikor (az ENSZ definíciójával élve) közvetett módon “megtiltják nyelvük használatát a napi érintkezésben vagy az iskolákban”.

A nyelvi népirtás (Iinguistic genocide) definíciója szerepel az Egyezmény a népirtás bűnének megelőzésére és büntetésére (E 794, 1948) címmel ismertté vált ENSZ-dokumentum végső tervezetének III. cikkelyében. A III. cikkelyt végül is megvétózták,¹¹⁵ így nem került be az egyezménybe.

“ (1) megtiltja a csoport nyelvének használatát a napi érintkezésben vagy az iskolákban vagy a csoport nyelvén írt kiadványok kinyomtatásában vagy terjesztésében.”

A “tiltás” lehet közvetett vagy közvetlen. Ha az óvodában vagy az iskolában nincs kisebbségi nyelvű oktató, az a nyelv használatát közvetetten akadályozza, vagyis nyelvi népirtásnak minősül.

A nyelvi imperializmust¹¹⁶ a lingvicizmus egyik altípusának tekinthetjük, ahol az egyik nyelv beszélői uralkodnak más nyelvek beszélői fölött, megsértve azok nyelvi jogait. Korunkban az angol a legdominánsabb nyelv, mely a legkülönfélébb ideológiák és rendszerek által támogatott sokféle, részben pozitív, részben semleges, részben lingvicista célt szolgál. Az angol lett az uralkodó nyelv többek között a tudományos információáramlás nagy részében, a nemzetközi politikában és üzleti életben, a tömegkommunikációban. Az angol nyelv nemzetközi színtéren való folyamatos terjedése az egyes országok szintjén azzal a következménnyel jár, hogy az iskolarendszerben és a hazai életben növekszik e nyelv szerepe. Ha a felsőoktatás angol nyelven folyik (mint a korábbi brit gyarmatokon vagy egyes nyugati országokban, például Hollandiában vagy Dániában), nem jelenti-e ez a nemzeti nyelv lebecsülését és kiszorulását? Ha a továbbtanulásban elért sikerhez és az elhelyezkedéshez elengedhetetlen az angol nyelv ismerete, az angol nyelv tanulása vajon emberi jognak tekintendő-e? Az angol a közvetítő nyelv a gazdag Észak és a szegény Dél között, és az egyik legfontosabb dimenzió ebben az egész világot átívelő gazdasági, politikai, hadi és kulturális rendszerben. Az angol nyelv uralmát az angol és a többi nyelv közötti strukturális és kulturális egyenlőtlenségek kialakulása és folyamatos újratermelődése fejezi ki és tartja fenn. Ezek az egyenlőtlenségek egyre újabb, különböző ideológiák (így tudományos vagy szakmai alapelvek) által legitimált előnyökhöz juttatják az angolt a többi nyelvhez képest, melynek gyümölcseit az angolt jól beszélők aratják le. Az pedig már gyakorlati kérdés, hogy egy konkrét esetben, például egy korábbi gyarmat vagy egy, a szabad piac felé nyitó posztkommunista ország esetében van-e jelen nyelvi imperializmus vagy nincs. A lingvicizmus és a nyelvi imperializmus a nyelvi dominanciát és jogsértéseket leírni igyekvő elméleti konstrukciók, melyek megkísérlik megvilágítani a nyelvi dominancia és a nyelvi jogtalanság természetét, hogy így az alárendelt nyelveket beszélők majd ugyanazokból a jogokból részesülhessenek, mint amiket a domináns nyelvek beszélői magukra nézve természetesnek tekintenek.

A többséget képviselő államhatalomnak “a kisebbségek nyelvi jogaiért hozott erőfeszítései” viszonylag szerény eredményeket hoznak, amiből kitűnhet, hogy az általuk sugallt kép hamis. Az oktatással összefüggő kisebbségi nyelvi jogok ritkán közelítik meg a többség által élvezett alapvető nyelvi jogok szintjét.

In: Tove Skuntnabb-Kangas: Nyelv, oktatás és kisebbségek, Teleki László Alapítvány, Budapest, 1997, Szerk.: Bárdi Nándor–Dippold Péter, 63–67.

Fordította: Kontra Miklós

---

• Kapcsolódó írások más weboldalakon:
• Kisebbség, kutatás – határon túli magyarok
• Az etnikai homogenitás jelentése
• Pirézek – idegenellenesség Magyarországon