Angol nyelviskola Budapest

Angol kiejtés gyakorlása

angol kiejtés - nyelviskola budapestAz angol kiejtés rengeteg gondot okozhat a tanulóknak, és nem csak azért, mert az angol hangok többségét máshogy ejtjük, mint a magyar hangokét, hanem azért is, mert másképp írjuk a szavakat, mint ahogy ejtjük. Az angol kiejtés gyakorlására a kezdők számára most néhány tippel, jó tanáccsal segítenénk a kiejtés elsajátításához.

Tippek kezdő angolt tanulóknak

Nyelvtanulás esetén a legnehezebb, ha az alapoktól kezdve kell elsajátítani az adott idegen nyelvet. Ilyenkor először az alapvető hangokat kell elsőként megtanulni, mert ezt követően az egyszerűbb szavak kiejtését, míg el nem érjük azt a szintet a, hogy összefüggően tudjuk kifejezni gondolatainkat.

A Behappynyelviskola egy olyan angol nyelviskola Budapesten, ahol garantáljuk, hogy begyakorlod az angol kiejtést!

Olvassunk hangosan

Sokat használhat a kiejtés fejlesztésében, ha minél többet olvasunk hangosan. Először mindenképp keressünk egyszerűbb párbeszédeket és azokat próbáljuk felolvasni lehetőleg hangosan. Így szokjuk a saját hangunkat is beszéd közben, de egyedül is gyakorolhatunk.
Amennyiben gyakorlunk mindig jegyezzük fel, mely szavak kiejtésével volt problémánk, majd járjunk utána a helyes kiejtésüknek. Manapság már nem nehéz a neten megtalálni a szavak helyes kiejtését, például a Google fordító funkciója is hasznos lehet olykor e téren, de nyugodt szívvel fordulhatunk oktató segítségéhez is.

A kiejtés fejlesztésben is, ahogy a nyelvtan esetén is a legfontosabb a folyamatos gyakorlás, hogy ezáltal egyrészt szinten tartsuk tudásunkat, másrészt új ismeretekre is szert tehessünk.

Énekeljünk angol dalokat

Könnyedén fejleszthetjük kiejtésünket, ha hallatjuk a hangunkat, ezért figyeljünk az angol nyelvű dalokra és próbáljuk meg énekelni is őket. Ez azért lehet hasznos számunkra, mert a zenével, rímekkel, ritmusra megtanult szavakra az emberi agy jobban képes emlékezni.
Ha megy közben a zene, sokkal jobban fog menni, így bátrabbak is leszünk. Külön erre a célra a „karaoke”-s videók a videó megosztó portálokon kiváló lehetőséget adnak erre. Vezetés közben szintén kihasználhatjuk a “holtidőt”.

Nézzünk filmeket

A filmek, videók, sorozatok nagyon sok lehetőséget biztosíthatnak kiejtésünk fejlesztésére. A megnézett film során utánozhatjuk a filmben elhangzó mondatokat, beszédfordulatokat, majd a hangot levéve mi lehetünk a szereplők. Ezt a módszert alkalmazhatjuk az interneten található nyelvleckék esetében is, pl. párbeszédek, jelenetek.

Utánozzunk

Először is válasszunk ki egy hang-, vagy videó anyagot, esetleg filmrészletet, de fontos, hogy feliratos legyen. Pár megtekintést, vagy meghallgatást követően a szereplőkkel együtt, utánozva mondjuk el hallott szöveget. Persze úgy is jó, ha nem a szereplőkkel együtt, hanem csak a mondat elhangzása után ismétli meg azt. Különösen jó módszer ez arra, hogy az intonációra, valamint a hangsúlyos és hangsúlytalan szavakra is felfigyeljünk.

Összefoglalva:

Angol kiejtésünk fejlesztésére tehát számos módszer adatik, ezért mindenképp igyekezzünk megragadni egyet-kettőt közülük, így a mindennapokban is gyakorolhatunk és ezáltal fejlődhetünk is.


angol nyelviskola Budapesten magyar anyanyelvűeknek, néma betűk kiejtése az angolban, helyes angol kiejtés gyakorlása, idegen nyelv tanulás, oktatás – szolgáltatás Bp.

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.