A budapesti fogászat kezdete
Vándor fogorvos foghúzása.
Magyarországon a fogorvosi szakma megjelenését a 18. század végére teszik, amikor is az első fogorvosnak mondott szakemberek elkezdték tevékenységüket. Ők már igazoltan egyetemen szerezték alaptudásukat, általában sebészmesteri képesítést szereztek, amit kiegészítettek fogászmesteri vizsgával. Az első fogászmesteri oklevelet a Pesti Egyetem Orvosi Kara adta ki az 1799-1800 -as tanévben.
Első fogorvosunk, Meyer János Budán rendelt, jó 200 évvel ezelőtt.
Nem sokkal később, Pesten kezdte meg gyakorlatát Aschner János. Praktizálásukról az akkori német és latin nyelvű újságokban fennmaradt hirdetések tanúskodnak. Főként fogat, és gyökeret húztak, de már készítettek műfogat is. A hirdetések alapján feltehetően már foglalkoztak kezdetleges fogszabályozással, és árultak fehérítő fogport és frissítő szájvizet is.
Az első fogorvos megjelenése
Az orvosdoktor-fogorvosok pestbudai gyakorlatának kezdete nagyjából a múlt század első felére tehető, s számuk még igen csekélynek mondható, mindössze 2-8 között változott. Az állandó jelenlétük nem volt országos jelenség, csak a nagyvárosokra volt jellemző. Néhány vidéki városban, mint Sopron, Kassa, vagy Pécs volt már letelepedett fogorvos, de a vidéket még hosszú időn át ún. utazó fogorvosok látták el. Ők, évenként visszatérve, egy helyen több hétig állomásozván, látták el a betegeket.
Fogászati szakképzés kezdete
A fogászat tanítása, a fogorvosi képzés, a Pesti Egyetemen 1844-ben, Európában az elsők között indulhatott el. Számos tudományos mű és fogászati szakirodalom látott napvilágot a múlt század második felében.
A magyar fogászat egyetemi oktatásának egyik úttörője Nedelko Döme professzor volt, aki eleinte még fizetést sem kapott munkájáért, csupán cím nélküli oktatásra nyert jogot. A professzor 38 éven keresztül oktatott, járóbeteg-rendeléssel egybekötött előadásokat tartott. Tőle származik az az elhíresült gondolat: “a foghúzás úgy a betegnek, mint az orvosnak nagyon kellemetlen“. Ennek a sokat emlegetett szállóigének a hátterében az a sajnálatos tény húzódott, hogy az akkori gyakorlat szerint az érzéstelenítés nélkül végzett fogeltávolítás igen jellemző volt.
Fogászati szakkönyvek megjelenése
Első, magyar fogorvos által írott szakkönyv még német nyelven íródott 1856-ban Pesten, és Turnovsky Frigyes nevéhez fűződik. Édesapja, Turnovsky Bemát (1787-1869) egyike volt az első pesti fogorvosoknak, fia Turnovsky Jenő pesti, unokája Turnovsky Friderich pedig ismert bécsi fogorvosok voltak.
Első magyar nyelvű fogorvosi szakkönyvünknek (Fogászat, 1871) a szerzője Barna Ignác. Ő az egyetlen magyar fogorvos, akit a Tudományos Akadémia levelező tagjává választott.
A 19. század végén felszökött a magyarországi fogorvosok száma, számos kiváló szakember kezdte meg ekkor a szakma gyakorlatát.
Iszlai József és Árkövy József neve igen ismert volt akkortájt. Iszlai egyetemi magán tanár volt, majd egyetemi intézeti igazgató-professzorként működött, a fogászati röntgendiagnosztika egyik hazai úttörőjeként emlékezünk rá, a fogsor-illeszkedési rendszertan kidolgozója volt.
Iszlai vetélytársa Árkövy József, 1877-ben telepszik le Pesten. Fiatal, de igen ambiciózus fogorvosként, oktató-kutató intézményt, magán Foggyógyintézetet alapít 1881-ben, melyből1890-ben Egyetemi Fogászati Intézet alakul. “Diagnosztika” című műve úttörő jelentőségű volt, nevét világszerte ismertté tette és ma is számon tartják. Árkövy a fogorvos klinikus észleleteit a patológus szemléletével összeegyeztetve a fogászatot magasabb orvosi szintre emelte. Árkövy József munkásságának eredménye az 1909-ben megnyíló budapesti Mária utcai Stomatologiai (ma Szájsebészeti és Fogászati) Klinika, amely annak idején példamutatóan korszerű volt. Árkövy kiváló tanítványai lettek azután a két világháború közötti évtizedekben vezetői, irányítói a magyar fogászatnak.
A lakossági fogászati klinikák megjelenése
Bár egyre több fogorvos praktizált Pesten és Budán, a lakosság szélesebb rétegeinek fogorvosi ellátása mégis igen hiányos maradt, mivel a kezelések, fogpótlások sokaknak megfizethetetlen költséggel jártak. Szociális betegbiztosítás keretében csak 1891-ben létesült Budapesten az első rendelés fogbetegek részére.
A fogorvosi szakmának, a fogászat minden ágának fejlődését a fúrógép feltalálása mozdította elő igazán. A “fogászgép”Amerikában már 1872-ben forgalomba került, és lábbal hajtották eleinte.
Innentől datálják a tömések lehetőségét. A leghasználatosabb tömőanyag a múlt század második felében az amalgám volt, de igényesebb páciens kalapált aranytömést is kaphatott. A fogkezeléskor használt műszereket már vegyszerekkel fertőtlenítették.
A fog eltávolítása igen félelmetes beavatkozásnak számított az érzéstelenítés alkalmazása előtt, amit tetézett az a tény, hogy főleg vidéken, általában nem képzett fogorvosok végezték azt. “Kéjgáz” narkózis alkalmazására, vagy kokainoldatos érzéstelenítésre csak néhány fogorvosunk vállalkozott, de utóbbi használata sokszor rosszullétet, sőt néha halálesetet is okozott.
