A Z generáció és a laptophasználat

Laptop kijelzőre meredve és billentyűzeten zongorázva

z generáció - laptop használat

A Z generáció tagjainak élete elképzelhetetlen laptop nélkül, létszükségletük az azonnali információszerzés – Z nemzedék – a digitális bennszülöttek

A Z generáció megítélése ambivalens. Egyesek szerint ez a zsenik nemzedéke, más szerint ők azok, akik nem akarnak dolgozni. Valószínűleg mindkét vélekedés meghatározó szereplői a szülők, akik még nem a számítógépek és az internet világában nőttek fel, így munkának ha már nem is azt tekintik, hogy az ember túrja a földet vagy kalapácsával ver valamit, de az mégis zsigeri érzésük, hogy az dolgozik, aki korán reggel bemegy a munkahelyére. Aki délután 2-kor kel, mert hajnali 5-ig a laptopja előtt rontotta az egészségét, az nem végezhet tisztességes munkát. Ugyanakkor nemcsak naplopónak, hanem zseninek is gondolják gyerekeiket, hiszen a minitorra meredve és a billentyűzeten boszorkányos gyorsasággal zongorázva olyasmiket oldanak meg percek alatt, amivel idősebb szivarok napok alatt sem végeznének.

Online személyiség – internetes identitás

A Z nemzedék legegyszerűbb meghatározása, hogy ők az Y generáció utáni korosztály. Gyerekek, kamaszok – vagy már nagyrészt fiatal felnőttek. Valami nincs velük rendben – az “igazi” felnőttek nagy része aggódik, mások homokba dugják a fejüket, és örülnek, hogy a gyerek a szobájában ül a notebook előtt van, nem pedig füvet szív vagy partidrogtól felajzva mulat valahol. Eközben egyre több agresszív hatás is éri őket: a látszat ellenére nincs könnyű gyerekkoruk, zaklatják egymást és őket is zaklatják az értetlenek.  A fogyasztói társadalom hatásait sem kikerülni, sem megváltoztatni nem tudják, ugyanakkor ez a világ frusztrálja őket. A társadalom-lélektani és akár a szaporodó klinikai tapasztalatok nem sok jót sejtetnek, de ritkán segítenek abban, hogy megértsük az online személyiség és az internetes identitás mibenlétét, szerepét, a naphosszat a neten lógók agyában végbemenő kognitív folyamatok változásait, valamint a családi-iskolai érzelmi folyamatokat, amelyek nem ritkán viselkedészavarokat mutatnak a generáció tagjainál az offline világban. Mindenkinek van története arra is, hogyan idegenedett el egy zégenerációs a családjától…Nehezen illeszkednek be, a magyar fiatalok körében végzett első reprezentatív felmérés szerint a Z generáció már munkába állt tagjainak több mint harmada csupán néhány hónapot tölt munkahelyén: azonnal továbbállnak, ha valamiért nem tetszik a munkahelyük.

A fentinél pontosabb definíció szerint a Z generációba azok tartoznak, akik 1995 után születtek. Ők az úgynevezett digitális bennszülöttek, számukra veleszületett tulajdonság az internethasználat, a mobiltelefon és laptop nélkül szinte nem képesek létezni: az információk azonnali elérése alapvető szükséglet számukra, fontosabb, mint az étkezés.

Holnap indítok egy laptopszervizt…

A Z nemzedékhez tartozó fiatalok jövőbeli terveit tekintve első helyen szerepel a saját vállalkozás indítása (leginkább persze profi programozó stúdió, informatikai szolgáltatások – alkalmazott tudomány, menő okostelefonok forgalmazás, elit laptopszerviz, szuper webáruház…). Az első magyar reprezentatív felmérés alapján a korosztály 13 százaléka ugyanakkor egyelőre semmilyen hosszú távú tervvel nem rendelkezik. Ami azt is jelenti, hogy 87 százalékuk viszont igen. Holnap talán nyitok egy laptopszervizt, mindent tudok a notebookokról. Apple, Acer, Lenovo – nekem mindegy, bármelyiket megjavítom – nyilatkozta egy 15 éves, aki azt is pontosan tudta, ki és mikor tervezte az első hordozható számítógépet… Öntudatban, célratörésben tehát minden frusztráció és depresszív hajlam ellenére nincs hiány.

Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.