A mérésügy első magyar törvényei

Súly és tömeg alapja

Tömeg standard egység

Egységesített és hitelesített mérőeszközök

A mérésügy és a mértékrendszerek kialakítása és magállapítása fontos lépés az emberiség és a kereskedelem fejlődésében. A „jó mérleg” a maga idejében egy fontos marketing eszköz volt, hiszen a vásárlók számára jó reklám a megbízhatóság, a becsületes kereskedőkhöz nagyobb tömegek mentek vásárolni.

A mérésügy a mértékek egészére, azok egységesítésére, a mérőeszközök hitelesítésére, ezek valamint a mérések „igazságának” az ellenőrzésére vonatkozó tudományos-technikai, jogi, igazgatási ismeretek és tevékenységek együttese. A törvények, rendeletek, intézkedések megállapítják az egységeket, az etalonokat, egységesíteni akarják a mértékeket, kialakítják a mérésügyi szervezetet, és ellenőrzik a végrehajtást.

Az első magyar uralkodói intézkedéseket még I. István hozta meg, ezek a királyi mértékekre és azok rendszerére vonatkoztak. A hagyomány ereje, a szokástörvény tartotta meg őket évszázadokon át országosan azonos nagyságban.

Először Magyarországon hivatalosan Werbőczi Hármaskönyve (1517) kodifikálta például az olyan mértékegységeket, mint az öl, arasz, hold, ekealja. A 19. századik tömegesen használt mértékegység csak a szájhagyományok útján maradt fenn ismét.

A kereskedelemben használt mértékekről elsőnek Zsigmond 1405. évi 1. dekrétuma intézkedik: elrendeli, hogy a mértékeket Buda város mértékeihez kell igazítani. Itt rendelkeztek a tömeg mértékegységéről is.

1852-ben császári nyílt parancs rendeli el az osztrák mértékegységek, ezen belül a tömeg mértékegységének használatát.

Az első „marketingalapú” mértékekkel kapcsolatos rendeletet a 16. században a céhek hozták meg, amelyek, mai divatos szóval szólva, kampányolni kezdtek a mértékek becsületes használata mellett.

Magyarországon 1876. január 1-jei hatállyal vezették be a francia eredetű nemzetközi mértékegységeket, ezen belül a métert.

> tovább olvasom

Generációk az adósságjátszmában

Adósság csapda generáció Z

Generációs adósságcsapda

Bankhitelek ejtik csapdába az Y generációt?

Az adós és az adósság már nem élethelyzet, hanem életvitellé vált, különösen az Egyesült Államokban, de Európára is jellemző – írja Eric Berne Emberi játszmák című könyvében.

A társadalmakban a függőségi viszonyok kialakulása teszi lehetővé egyes csoportok uralkodását. Az adósság, mint életterv az új-guineai őserdőben bevett szokás. A rokonság nagyon magas áron feleséget vásárol a fiatalembernek, és ezzel hosszú évekre lekötik, az adósukká teszik. A civilizációban a rokonok szerepét a bankok veszik át.

Az X és Y generációra jellemző az a beléjük sulykolt életkép, hogy a házasságra, eljegyzésre és az élet nagy pillanataira akkor kerül sor, amikor a kölcsönt felveszik, és nem akkor, amikor visszafizetik azt.
Generációk nőnek fel úgy, hogy az életcéljuk a jelzáloghitel törlesztése és visszafizetése. A kultúrák részévé vált a folyamatos küzdelem az újabb és újabb bankhitelekkel, emellett azt sugallják, hogy bárki könnyen költheti az „ingyen pénzt”, amely végső soron nem igaz, hiszen mindig a Bank nyer.

Az Y és különösen a Z generáció életére az újfajta adósságok illetve finanszírozási formák megalkotása a jellemző. Az ő életüket az internet, az internetes szolgáltatások határozzák meg, ezért ezen a platformon találnak megoldásokat is. A crowdfunding a jövő hitelezője. A közösségi finanszírozási oldalakon konkrét célok érdekében lehet „hitelt” kérni, melyet a közösség tagjai adományoznak, így kisebb összegeket ad, nagyszámú hitelező. Az, hogy a Z vagy az utána következő generáció hogyan használja majd ezt a lehetőséget, még a jövő zenéje. > tovább olvasom