Az X generáció

Hogyan változtak meg a generációk?

Az X generáció – Akik megtanultak kételkedni

X Y Z generáció

Generációk felosztása

Az X generáció (1965-1979, más vélemény szerint 1965-1975) tagjai alkotják a munkaerőpiac gerincét, ők tinédzserkorukban szembesültek a világhálóval.

Hogyan határozzuk meg a generációt? Nemzedékek szembenállása?

Az idős-fiatal szembenállás, a nemzedékek ütközésének problematikája hétköznapi beszédtéma, ami megjelenik a művészetben is. A történelem kezdeti időszakában az életkori csoporthoz tartozás meghatározta a hatalmi viszonyokat is. Az új generációk nem kérdőjelezte meg a korábbi vezető szerepét és bölcsességét, hanem elfogadta, természetesnek tartotta és továbbvitte. Ezért generációs, nemzedéki problémák és konfliktusok nem léteztek. Az alacsony átlagéletkor is lehetetlenné tette a generációs konfliktusok kibontakozását, mivel a kiszolgáltatott életkörülmények között létfontosságú volt a tapasztalat, ezért az idősek vezető szerepét nem vitatták.

A társadalmi-gazdasági-technikai-kulturális változások miatt, a szabadon hozzáférhető információs források okán jelentéktelenné vált a szenioritás elve. A társadalomban már nem két, hanem több generáció kénytelen együtt élni, ezért a vezetőszerepek megkérdőjeleződnek. A nemzedékek szociális kategóriája megváltozott. Korábban az egy időben született, egy korcsoporthoz tartozó személyeket tartották nemzedéknek, ez mára csak statisztikai kategóriává vált.

Az új megfogalmazás szerint, a csoportok attól válnak nemzedékké, hogy közös élményeik vannak, a közösen megtapasztalt dolgok kovácsolják őket generációvá. A digitális-nemzedék megjelenésével új problémák jelentek meg a generációs együvé tartozás meghatározásában. A korábbi szemlélet megdőlt, miszerint a gyermekkorban csak passzív és függő helyzetben vannak az emberek. Megszűnt a felnőtt és gyerekvilág merev határvonala. Generációs szemléleti probléma például, hogy az idősebb generációk a gyermeket nem tekintik fogyasztónak, mert úgy gondolják, hogy könnyen manipulálhatóak. A XX. század kutatásai szerint azonban bizonyos esetekben a gyermekek is képesek racionális, független döntéseket hozni, néha könnyebben manipulálhatóak a felnőttek. A technológia fejlődésével és az információs források bővülésével folyamatos az időskori tapasztalatok leértékelődése, ezzel párhuzamosan a fiatalkori tudás értéke nő.

A huszadik századi generációk meghatározásakor a digitális-társadalom számítógép- és internet használati kompetenciáit veszik figyelembe, hogy mikor találkoztak a számítástechnikával és az internettel. Az informatikai ismeretek alapján meghatározott generációs felosztás, Magyarországon népiképp más, mint a világ többi részén:

  • Veteránok. Idős korban találkoztak először az internettel.
  • Bébi-bumm. Életük derekán találkoztak az internettel.
  • X. generáció. Ez a hírnöknemzedék, az átmeneti generáció. Kamasz- és ifjúkorukban találkoztak az internettel, munkavégzésüket alapvetően határozza meg a web
  • Y. generáció. Gyermekkorukban találkoztak az internettel. Ők jelentik a digitális nemzedék első hullámát. Mostanra kezdenek megjelenni a munkaerőpiacon, komoly kihívást jelentve az X. generáció számára.
  • Z. generáció. Ez a nemzedék soha nem élt olyan társadalomban, ahol nem volt internet.

Az X generáció képviselői szembesültek a szociális polarizációval és az identitások határainak elmosódásával. Az ő életükben vált nyilvánvalóvá, hogy a hatalom hazudik és a tömegtájékoztatáson keresztül manipulál.

Az X generáció életében meghatározó volt a Three Mile Island-i és a Csernobili atomerőművek meghibásodása és katasztrófája. Ez a generáció megtanult kételkedni mindenben és mindenkiben, elvesztette a bizalmát a vezetők mindenhatóságában.

forrás: XYZ generáció és a 4 tanuláselmélet

digitalis_de_generacio 2.0 / szerk. szekszardi.julia. – Budapest : Underground, 2012. – 366 p. : ill. ; 20 cm
Bibliogr.

> tovább olvasom

Az első magyar Google doodle

Google doodle Bartók Béla

Bartók Béla a Google keresőjében

Bartók Béla volt az első magyar a Google kereső fejlécében

A Google keresőjének fejlécében először Bartók Béla szerepelhetett, 127. születésnapjának előestéjén. Ez a jeles nap 2008. március 24-én jött el a magyar internetezők számára. Akkor a magyar nyelven otthonról vagy a télikert, terasz magányából internetezők magyar nyelvű keresőfejléccel találkozhattak a Google keresőjének betöltésekor.

Mi a Google doodle?

Nem más, mint a Google keresőoldal látható embléma vagy más szóval logó. A szó magyar fordításban annyit jelent, hogy firkálmány. A keresőoldal az utóbbi években egy-egy híres eseménynek és évfordulónak szenteli a Google logó rajzának megformáltságát.

A Google nem minden nap cseréli le logóját valamilyen „firkálmányra”, és nem is mindig kapcsolódik kerek évfordulóhoz. Érdekesség, hogy nem csak rajzot, grafikát vagy animációt használnak a programozók, időnként interaktív játékkal helyettesítik a Google feliratot a keresőoldalon.

Az első Google doodle 1998. augusztus 30-án jelent meg és a Burning Man fesztivált reklámozta, amin a programozók is részt vettek.

A későbbiekben regionálissá vált a korábban csak globálisan használt logó használata és régiónként változó tartalmakat jelenítettek meg. A feliratok megjelenítése gyakran a Google fordítójának segítségével történik, ezért eshetett meg, hogy a 2012-es nyári olimpiai játékok alkalmával a műugrás versenyek idején a magyar Google használók a gép által fordított diving – búvárkodás olimpiai versenyszámot láthatták, mivel a diving-nak csak a második jelentése a műugrás.

Magyar vonatkozású Google doodle

Mint említettük, az első magyar globális, tehát minden internetezőnél egységesen megjelenő „firka” Bartók Béla születésnapjának évfordulóján jelent meg. Azóta szerepelt a Google logójában Gábor Dénes, Szent-Györgyi Albert és a Rubik kocka is feltalálásának 40. évfordulóján.

Rubik kocka Google doodle

Rubik kocka a Google keresőjében

> tovább olvasom

Az első magyar weboldal

magyar honlap marketing weboldal

Első magyar weboldal

A legutóbb az első magyar fejlesztésű műholdról írtunk, melyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bázisán fejlesztettek ki. Kevesen tudják, hogy az első magyar WWW szerver is a BME tulajdonában volt. A www.fsz.bme.hu oldalt 1993-ban indították el, mely akkor a világ ötszázadik honlapja volt. Az első weboldal létrehozása a hatalmas presztízs mellett számottevő marketing jelentőséggel bírt az egyetem számára. Az online megjelenés ma már a tudományos élet minden szereplője számára elengedhetetlen és a weben elérhető tartalmak a Google mesterséges intelligenciájának köszönhetően szemantikus keresés alá vethetők

Világelső – magyar első. Szemantikus web

A világ első honlapja a CERN, a Nagy Hadronütköztető weboldala volt, melynek honlapját ma is megtekinthetjük az archívumban. A honlapot Tim Berners-Lee fizikus hozta létre 1991-ben. Ő dolgozta ki a WWW protokolra épülő rendszert, mely lehetővé tette, hogy szöveges vagy képes tartalmakat lehessen egyszerűen elérni és letölteni az internetkapcsolaton keresztül. Végső soron ezek a számítógépek vezettek el a ma ismert felhőszerverekig és a telekommunikációban is elöljáró gateway rendszerek elődjeinek tekinthetőek.

Jelenlegi információink szerint a világ első webcíme a http://info.cern.ch/hypertext/WWW/TheProject.html volt, mely mára nem maradt fenn eredeti formájában. A korai weboldalak nagyon egyszerű felépítésűek voltak, hiszen a akkori internetes kapcsolat nem tette lehetővé nagy mennyiségű adat továbbítását, ez a széles sávú hálózati kapcsolatok révén vált megvalósíthatóvá.

Az első magyar web szerverre tehát még két évet sem kellett várni a www protokol kialakulása után. Magyarországon hihetetlen gyorsasággal alakultak ki az adatközpontok, szerverközpontok és kommunikációs alközpontok, melyek segítettek az információs forradalom kibontakozásában. Az új generációk már el sem tudják képzelni életüket a mindent behálózó internetes szerverek, az SMS küldés, a mobil kommunikáció és az internetkapcsolat napi használata nélkül. A szemantikus web is megvalósulni látszik, legalábbis abban az értelemben, hogy a legnagyobb keresőrendszer, a Google gigantikus adatbázisa és a gépi tanulás révén fejlődő keresőszoftvere lehetővé teszi az online tartalom fogalmi térkép szerinti rendezettségét és kereshetőségét. Ennek a látens szemantikai indexelés az alapja. > tovább olvasom

Az első magyar picoműhold a MASAT-1

Android üzenet küldés MASAT-1

Az első magyar műhold üzenete

2012. február 12-én bocsátották föld körüli pályára az első teljesen magyar fejlesztésű műholdat, a MASAT-1-et. A hordozórakétát az Európai Űrügynökség az ESA indította és fedélzetén több más műhold is helyet kapott. Az egy időben pályára állított picoműholdak közül a magyar fejlesztésű volt a legsikeresebb. Pályára állítás után sikerült vele felvenni a kapcsolatot és stabilizálni. Az eszköz folyamatosan küldte az értékelhető adatokat és egy egyszerű mobiltelefonos kamera segítségével fotókat is készített a földről.

A műhold az eredetileg tervezett 3 hónap helyett 1061 napot töltött föld körüli pályán és még működőképes állapotban volt, amikor a gravitáció erők hatására visszatért a föld légkörébe és elégett.
Az első magyar műhold földi megfigyelését egyedülálló módon sikerült megoldani. A világ rádióamatőreinek segítségével laptop készülékekre töltötték le az űreszköz által küldött üzenetek tömegét. A Budapesti Műszaki Egyetem weboldaláról letölthető szoftver segítségével bárki saját személyi számítógépén csatlakozhatott a programhoz és dekódolhatta a műhold jeleit. A letöltött információs csomagokat minden notebook vagy tablet gépről az interneten keresztül fogadja Budapest számítástechnikai központja. Az online információtovábbítást megbízható cégek is végezhették.

CubeSat specifikáció

Műhold osztály 1U CubeSat
Méretek 10 x 10 x10 cm
Tömeg 1kg
Meghajtás Nincs
Várható élettartam > 3 hónap
Bemeneti teljesítmény 1.2 – 2.2W
Kommunikáció típusa Half-duplex
Frekvanciasáv 435-438MHz
Adatsebesség > 625/1250bps
Moduláció 2-GFSK
Adó teljesítmény 100/400mW
Telemetria protokoll Módosított ESA PUS v1

A teljes sikerrel végződő kísérlet-projektnek már készül a folytatása. A MASAT-2, melynek paraméterei:

  • 3 tengelyes aktív stabilizálás
  • Megnövelt felbontású kamera elhelyezése
  • RAD-FET alapú totáldózis mérés
  • Nagyobb adatsebesség elérése műhold-Föld irányban
  • Elektroszmog mérése LEO pályán (opcionális)

A projekt megvalósítása során, rengeteg problémát kellett megoldaniuk a mérnököknek. Az egyik ilyen volt a megfelelő időben kinyíló antenna kérdése. A műholddal való kommunikáció feltétele a megfelelő antenna megléte, ezen keresztül lehet parancs üzeneteket küldeni MASAT-1 számára. Azonban az antenna kinyitását értelemszerűen nem lehet távirányítással megoldani, ezért a fejlesztők egy rugós mérőszalag segítségével oldották meg ezt a problémát. > tovább olvasom

Aki megalkotta az új generációt

Első számítógép, szerver, sms gateway

Neumann János és “gyermeke” EDVAC

Az első számítógép feltalálója

A mai generáció számára létfontosságú internetkapcsolat alapjait megalkotó személy átvehette a Szabadság-érmet Eisenhower elnöktől 1957-ben. A kitüntetés oka, hogy Amerika elkerülte a háborút Kínával egy számítógépes programnak köszönhetően. Halálos ágyánál katonatisztek őrködtek, hogy nehogy valaki kihallgathassa a szervergépek elvi felépítését. Persze nem sokra mentek volna az információval a kémek, mivel lázálmában a tudós magyarul beszélt.

Neumann János volt ez a tudós, aki lefektette a számítástechnika alapjait, és létrehozta a programozó programot, ezzel elindítva egy új generáció megalakulását, mely a mobiltelefonokról, az SMS-ről, az internetről és a marketing hatalmáról szól.

Két diplomát is szerez, kiemelkedő kutatásokat végez a kvantummechanika terén. Európát a II. világháború előtt, a politikai hangulat megváltozása miatt kénytelen elhagyni. Amerikában megtanulja a pókerjátékot és kidolgoz egy valószínűség számítási modellt, melyet később a gazdasági folyamatok elemzésére használnak. A világháború kitörésekor Los Alamosban dolgozik, kifejleszti a plutóniumbombák gyújtószerkezetét, melyet a mai napig használnak. Eközben rengeteg matematikai számítást végzett a hadsereg számára, melyek megkönnyítésére valamilyen technikai megoldáson gondolkodott.

A világ első számítógépének, így az internet, a szerver elődjének az ENIAC-ot tartják, valójában a mai számítógépek elvén működő berendezés az EDVAC volt, melyet Neumann János tervei alapján készítettek el. A háború után elkészült a Neumann-féle számítógép, mely a mai gépek részegységeire tagolódott.

Láthatjuk, hogy a mai ember számára olyannyira fontos „hirtelen kommunikáció”, az SMS-szerverközpontokon keresztül zajló SMS üzenetküldés sem jött volna létre, ha a számítógép alapjait először egy magyar tudós le nem fekteti. > tovább olvasom

Az első golyóstoll is magyar találmány

bíró lászló golyóstolla

A golyóstoll lelke

A kézírásos feljegyzések és üzenetek írásának egyik nagy úttörője volt a magyar újságíró, aki feltalálta a golyóstollat, ennek köszönhetően sokkal könnyebbé, gyorsabbá vált a szövegírás. Bíró László Józsefet fő találmányához, a golyóstollhoz újságírói pályája nyújtotta az inspirációt.

1933-34-ben szerkesztője volt a Hongrie – Magyarország – Hungary című, elsősorban művészeti jellegű folyóiratnak, majd ennek megszűnése után az Előre című lap munkatársa lett. Szerkesztői tevékenysége során annyit bosszankodott a töltőtollak problémás használhatóságán, hogy új írószer kiötlésén kezdett elmélkedni. A nyomdákban megfigyelve a rotációs hengerek egyenletes, folyamatos munkáját ötlött fel benne, hogy ezen az elven, egy tintával telt cső végéből hengerrel, ill. golyóval lehetne a folyadékot papírra vetni.

Az ötlettől az egyszerűen használható és olcsó írószer elterjedéséig azonban több mint öt év telt el fejlesztéssel. Kísérleteit már nem Magyarországon végezte. 1939-ben kénytelen volt Párizsba, majd onnan Argentínába menekülni, ahol az anyagi források mellett a marketing lehetőségek is jobbak voltak.

Természetesen a golyóstollnak is van előzménye, és ez is népes szakembergárda és számos szponzor bevonásával készült el. Azt az ötletet, hogy a tintát a papírra vékony cső végére helyezett golyó vigye át, már 1888-ban szabadalmaztatta John Loud Amerikában. Ez a toll azonban nem volt használható, és nem gyártották. Wilhelm Braun 1912-ben „golyóval író töltőtoll”-ra kapott szabadalmat Németországban, de ez az ötlet sem valósult meg. G. L. Lorenz „Mungo” néven szabadalmaztatott Drezdában egy golyóstoll változatot, amit gyártottak is, mintadarabjait a lipcsei vásáron árusították. Sajnos csak néhány napig voltak használhatóak. Wenczel Climes cseh szabadalma 1935-től szintén használhatatlan volt. Vele Bíró László kapcsolatba lépett, és megvette tőle az opciót.

A használható golyóstoll előállításához tökéletes golyókra volt szükség, amelyeket Svájcból és Jugoszláviából próbált beszerezni. Később az argentínai gyártáshoz B. L. egy svéd céggel készíttette a szükséges golyókat az írószerébe. A megfelelő sűrűségű tinta kikísérletezésében testvére, Bíró György volt segítségére. > tovább olvasom

A Magyar, aki elküldte az első tömeges üzenetet

Telefon hálózat elvi felépítése

Puskás csillagpontos telefonhálózata

Puskás Tivadar fedezte fel a kommunikációs központok jelentőségét

Ha elküldünk egy üzenetet, alapvető igényünk, hogy a lehető legrövidebb időn belül megkapja a címzett. Leggyorsabban az SMS, az e-mail, az internetes üzenetküldők érnek célba. Ha azt mondom: telefon, mobiltelefon, mindenkinek Bell és Edison neve ugrik be. A telefonkészüléket Bell találta fel, Edison pedig tökéletesítette azt, szénmikrofon találmánya segítségével.

Puskás Tivadar az Edison művek alkalmazottjaként javaslatot tett az „üzenetközpont”, telefonközpont kialakítására. Ő volt a világon az első, aki arra gondolt, hogy egy központi „gépen” keresztül egyszerre több előfizetőhöz juttassanak el, tömegesen üzeneteket.

Az első európai telefonközpontot Párizsban nyitotta meg Puskás Tivadar 1879-ben. Ez annyira sikeres volt, hogy a központ létesítésének jogát Európa valamennyi államának eladta, Franciaország és Magyarország kivételével.

A legnagyobb sikert a párizsi nagyopera előadásainak vezetékes közvetítése hozta 1881-ben.  A sikerre való tekintettel a rendszert Pesten is be akarta vezetni, de ez akkor még nem sikerült. 1892-ben mutatták be a dalműtelefont Budapesten, mely az első tömeges hírközlési és üzenettovábbító rendszer is volt egyben. A mai napig hasonló elven működik a telefonszolgáltatás, az Internet, az SMS küldés.

Az első jelentős hír, melyet nagy tömegek a telefon segítségével kaptak meg, a telefonhírmondó feltalálójának, Puskás Tivadarnak 1893-as halálhíre volt. Mi magyarok, őt tartjuk a telefonos hírközlés és a telefonközpont feltalálójának, de találmánya túlmutatott korán, és nyomait felfedezhetjük a korszerű SMS gateway központok rendszerében is.

A húrelmélet alapja a holográfia

Hologram kivetülés.

A hologramban leírható a világegyetem

Mi Magyarok, hajlamosak vagyunk arra, hogy minden találmányt a magunkénak mondjunk, magyarosítsunk. Jó példa erre Verne Gyula neve, akiről gyerekkoromban sokáig azt hittem, hogy magyar volt. Persze sok mindenben van részigazság, hiszen ha azt állítjuk, hogy az SMS üzenet küldés magyar találmány, akkor ezt azzal magyarázhatjuk, hogy Puskás Tivadar nélkül nem is létezhetne a mobil telekommunikáció.

Hogyan kerül a húrelméletbe a magyar agy?

Remélem, sokan tudják, hogy a húrelmélet alapját szolgáló, a világ sajátos leképezésének módszerét, a holográfiát, egy magyar tudós, Gábor Dénes fedezte fel. S tette mindezt a legnehezebb háborús időkben. Szomorú, hogy életrajza sok helyen úgy kezdődik, hogy magyar származású angol elektromérnök. Ez azonban érthető, mivel Magyarországon csak a hologram elméletét sikerült kidolgoznia, a kísérleti megvalósításra Angliában került sor.

Gábor Dénes módszere elfogadja az elektronmikroszkóp nyújtotta tökéletlen, de minden információt tartalmazó képet, és optikai úton korrigálja azt. A hologram, a fényképpel ellentétben, a tárgyról jövő összes információt leképezési hiba nélkül tartalmazza, tehát a fény mintha magáról a tárgyról érkezne, azaz pl. három dimenzióban érzékelhető.

Módszeréért többszöri felterjesztés után 1971-ben Nobel-díjat kapott, a „holográfiai módszer felfedezéséért és fejlesztéséhez való hozzájárulásért” indoklással.

Idősebb korára megbecsült tudósként több egyetem is díszdoktorává avatta, később filozófiai kérdésekkel kezdett foglalkozni.

A holográfia felfedezése hozzájárult a világról alkotott képünk megváltoztatásához, véleményem szerint a mobiltelefon és az internet felfedezéséhez mérhető. A hologram létrehozásának elmélete, a világegyetem leírásának elméletére is hatást gyakorolt. > tovább olvasom