Z generáció

Z generáció nemzedéke

Digitális bennszülött

A digitális bennszülöttek

Z generáció néven szokás emlegetni az 1996 után születetteket. Az X, Y, Z generáció elnevezéseket a marketing szakemberek használják a reklám kampányok kidolgozásánál, amikor a társadalmi rétegek megnevezésére azért van szükség, mert valamilyen terméket célzottan szeretnének reklámozni.

A Z generáció tagjai a modern technika világába születtek bele, nem ismerik az internet előtti életet. Számukra nemcsak hétköznapi dolog a számítógép, az okostelefon és a közösségi hálók léte, hanem létszükségletté is vált. A korábbi generációk a Web 2.0 megjelenésekor annak lehetőségeit próbálták kihasználni, manapság pedig mint segédeszközt használják, a Z generáció jóformán benne él.

A „digitális bennszülöttek” generációja különleges kihívások elé állítja az oktatási rendszereket. Ennek a generációnak a diákjai már úgy érkeznek az iskolapadba, hogy rendelkeznek bizonyos ismeretekkel, a digitális világnak köszönhetően pedig minden információt könnyen elérhetnek. Számukra az a fontos, hogy hatékony rendszerben, érdekes, interaktív órákon fejlődhessenek.

A Z generáció diákjai nem hajlandóak megtanulni azt, amit eléjük tesznek, csupán azért, mert a tanár erre utasítja őket. Meg akarják érteni és át akarják élni azokat a dolgokat, melyekről tanulniuk kell. A tanárok többsége viszont olyan korban szocializálódott, amikor a diákok jogai, érdekei és akarata nem érvényesülhetett, gyakran meg sem jelent. Az oktatási rendszernek nemcsak az Információs Társadalom újfajta igényeivel kell megbirkóznia, de az iskolai fegyelmezés teljesen új eszközeit kell felépíteni.

A Z generációba születetteknek meg kell birkózniuk – a számukra természetes dologgal – azzal, hogy a nap 24 órájában felügyelet alatt tarthatják őket. A térbeli magánéletük jóformán megszűnhet, ugyanakkor az Interneten korlátlan szabadságot kapnak, bárkivel beszélhetnek, bármit elolvashatnak.


Z generáció a marketing fogalom? Z generáció: digitális bennszülöttek és korai netezők. Az 1996 után született nemzedék képviselői, akik nem tudják elképzelni az életet az internet nélkül és a tudás megszerzésének új utait keresik. Érdemes megismerkedni a tudomány, generáció, nemzedék, Z generáció, Y generáció, X generáció kifejezésekkel is.

Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.